olvasási idő: 2 perc
Firenzében, egy 1931-ben tartott környezetvédelmi konferencia keretén belül merült fel először az Állatok Világnapjának (World Animal Day) gondolata. Az október 4. pedig azért lett a kiválasztott nap, mert ez Assisi Szent Ferenc halálának napja, egyúttal emléknapja is. Ez a nap tisztelgés az állatok védőszentje, Assisi Szent Ferenc előtt, aki már a 13. század elején azt hirdette, hogy mindent szeretnünk kell, ami körülvesz minket, legyen az élő vagy élettelen. Az állatok világnapjának alapelve, hogy az állatok boldogabbá teszik életünket, segítőtársként és barátként gazdagítják mindennapjainkat. Az ünnep célja, hogy az ember és állat közötti barátságot erősítse, valamint felhívja a figyelmet az együttélés fontosságára.
Mi ezzel a blogcikkel szeretnénk ezen a napon felhívni a figyelmeteket, hogy mire is érdemes figyelni, ha négylábú barátunkat magunkkal visszük egy hajós útra. A vitorlázás az állatok számára is egy különleges élmény lehet, ám ahhoz, hogy a közös kaland valóban biztonságos és kellemes legyen, néhány alapvető dolgot figyelembe kell vennünk.
Mutatjuk, hogy szerintünk mik ezek:
1. Biztonság az első!
Az állatok, különösen a kutyák, hajlamosak beleugrani a vízbe, így egy megfelelő méretű, kényelmes mentőmellény elengedhetetlen, kiváltképp az első alkalommal, amíg ő is megszokja ezt az új környezetet. Szerencsére ma már kaphatóak kimondottan háziállatok számára tervezett „mentőmellények”, amelyek nemcsak a vízen tartják őket, de „fogantyújuk” segítségével lehetővé teszik a gyors kimentést is, ha szükség lenne rá.
Ne feledkezzünk meg az elsősegélynyújtásról sem. A beteg vagy sérült kisállatoknak nyújtott segítség nagyon fontos, amíg a szakszerű állatorvosi ellátás elérhetővé nem válik. Arra bátorítunk minden hajós kisállat-tulajdonost, hogy a hajóút megkezdése előtt sajátítsátok el az alapvető elsősegélynyújtási ismereteket kisállatok számára is. Illetve egy hosszabb utazás megkezdése előtt mindenképpen konzultáljatok az állatorvossal, hogy milyen gyógyszereket vigyetek magatokkal a hajós útra. Sokkal jobb felkészülni, mint ijedten kapkodni.
2. Kényelem a fedélzeten
Gondoskodjunk arról, hogy megfelelő árnyékot biztosítsunk számukra a napfény elől, különösen a forró nyári napokon a hajón is. A kutyák a szőrzetük miatt csak a testük kis felületén, és lihegéssel a nyelvükön keresztül képesek a testük hűtésére, ezért különösen fontos, hogy segítsünk nekik elkerülni, hogy hőgutát kapjanak. Ha teheted nyírd rövidebbre a szőrüket.
Ne feledkezzünk meg a kisállatunk illemhelyének kialakításról sem a hajón. Talán ebben az esetben a macska tulajdonosok előnyben vannak a cica megszokott almával, de szuper megoldások léteznek a kutyák számára is.
Ezenkívül egy puha, csúszásmentes alátét vagy matrac is sokat segíthet abban, hogy barátunk kényelmesen érezze magát a hajón.
3. Ivóvíz és eledel
A friss ivóvíz biztosítása különösen a tengeren fontos, hiszen a sós víz nemcsak kellemetlen, de veszélyes is lehet az állatok számára. Mindig legyen a hajón elegendő víz és táplálék, különösen, ha hosszabb útra készülünk.
4. Ismerjük meg a helyi szabályokat
Nem minden kikötő, strand vagy öböl engedélyezi az állatok jelenlétét, ezért érdemes előzetesen tájékozódni az adott hely szabályairól. Vannak olyan helyek is, ahol speciális előírások vonatkoznak a háziállatokra, például póráz vagy szájkosár használata a kikötőben vagy oltási igazolások bemutatása.
A közös vitorlázás különleges élményeket kínál, amelyeket sosem felejtünk el. Legyen szó egy kutyáról, aki a hajó orrában állva élvezi a szelet, vagy egy cica, aki kényelmesen szunyókál a fedélzeten, az állatok jelenléte mindig feldobja a hajós élményeket.
Az állatok világnapja remek alkalom arra, hogy megemlékezzünk kedvenceink fontosságáról, és arról, hogyan tehetjük számukra is élvezetessé a vízen töltött időt. Egy kis odafigyeléssel és megfelelő előkészületekkel a közös hajózás felejthetetlen élményt nyújt nekik is és nekünk is!