Azonban most kanyarodjunk vissza a brit királyi haditengerészet és a rum történelmi kapcsolatához.
Nagy-Britannia az 1600-as években számos karibi sziget felett vette át az irányítást, köztük St. Kitts, Barbados, Nevis, Antigua, Montserrat, Anguilla és Tortola. Ekkoriban Európában nagy volt a cukor iránti kereslet, és ezek a szigetek tökéletes klímát kínáltak a cukornád termesztésére.
Az ültetvénytulajdonosok gyorsan felfedezték, hogy a cukornádból hogyan készítsenek rumot. A rum tárolását hordókban oldották meg. Így ráadásul a rum hosszabb ideig is eltartható volt, és a hordóban való érlelés során még jobb ízűvé vált. Ezek a tulajdonságok különösen fontosak voltak hosszú tengeri utazások során.
A rumos hordók rövid időn belül elsőszámú exportcikké váltak a tengeren. Valamint a rumot fizetőeszközként is használták, gyakran áruért kereskedtek vele.
Sok-sok rumos hordót küldtek az Atlanti-óceánon át Európába. Viszont volt egy óriási probléma. A kalózok szerették a rumot, és a kereskedelmi hajókat rendszeresen kirabolták. A legénység általában megitta a folyékony zsákmány nagy részét.
Természetesen a brit királyi haditengerészet „segített”. Hajóik és tengerészeik segítettek megvédeni azokat a kereskedelmi hajókat, amelyek az értékes rakományokat szállították. A kereskedők pedig bőségesen fizettek nekik készpénzben is és rummal is.
A tengerészeknek nehéz életük volt a vízen. Vitorlás hajóik fedélzetén zsúfoltság, szeretethiány és nem megfelelő higiéniai körülmények, betegségek, veszélyes időjárás és éhezés uralkodtak. A tengerészeknek hiányoztak szeretteik és az otthoni életük.
A hajóskapitányoknak meg kellett előzniük a zendüléseket, ezért gyakran engedték, hogy a lazítás kedvéért a hajósok alkoholt igyanak a fedélzeten. A tengerészek kipróbálták a sört, a bort, a gint és más szeszes italokat, de semmi sem ízlett nekik annyira, mint a rum. Így a rum rövid idő alatt, óriási sikerre tett szert a hajósok körében.
Persze mértéket kellett tartaniuk, mert végül is katonaemberek voltak, és fontos munkájuk volt. Nem tudtak a teljes hajóút során folyamatosan alkoholt inni. Korlátozni kellett tehát a hajósok alkoholfogyasztását és emiatt vezették be a tengerészek napi rumadagját (Pusser's British Navy Rum), amely egészen 1970-ig élő hagyomány volt.
A „lazítás” mellett több előnye is volt a hajósok körében történő rumfogyasztásnak. A víz tisztítása és friss élelmiszer biztosítása tengeren sokszor nehézségekbe ütközött, és a tiszta vízhiány, valamint a gyümölcs és zöldségek hiánya a tengerészeknél skorbutot okozhatott.
Így a vizet rummal tartósították annak érdekében, hogy ne poshadjon meg olyan gyorsan.
A hajók sokszor lime-ot is szállítottak a fedélzetükön, amely rendkívül jól illett a rumhoz, és gyakran rummal és vízzel keverték össze, és adagként adták ki. 1740-ben Edward Vernon admirális egy rész rumból és négy rész vízből álló keveréket vezetett be, amelyet limelével és barna cukorral ízesítettek. Ez a koktél az admirális becenevén „Old Grog” néven terjedt el és tulajdonképpen a mai mojito prototípusa volt. Segített megelőzni a skorbutot, mivel a lime a többi citrushoz hasonlóan magas C-vitamin-tartalommal rendelkezik.
A rum magas alkoholtartalma miatt könnyen meggyullad, így a tengerészek gyakran alkalmazták tűzgyújtáshoz is.
Ez a hajós történet úgy végződik, hogy 1970-ben a brit királyi haditengerészet úgy döntött, hogy ennek a „napi rumadag” hagyománynak véget kell vetni. A modern haditengerészet hajóinak kifinomult fegyvereinek kezelése nem volt összeegyeztethető a napi rumadaggal.